


Köszönet a helytállásért – „tisztelet” a kivételnek
Nem mindennapi katasztrófahelyzet és nem mindennapi helytállás jellemzi a mögöttünk álló napokat, bár Környe közössége már nem először igazolta, hogy a bajban egy emberként mozdul és nem vár hívásra, utasításra. Szavakkal nehéz lenne kifejezni, milyen hihetetlen érzés volt átélni az eseményeket, látni a fáradt arcokat, ám ugyanakkor az elszántságot és tenni, segíteni akarást is, amely óráról-órára, napról-napra újabb lendületet adott a hó elleni küzdelemnek.
Környe községet 15-én reggelre a hó teljesen elvágta a külvilágtól, ám a felelősségünk a katasztrófahelyzet megszüntetésénél és a környeiek biztonságának megőrzésénél már ekkor lényegesen tovább terjedt. Az utak lezárása miatt 170 embert szállásoltunk el az általános iskolában, köztük gyerekeket is. Olyan embereket, akik nem tudhatták, mikor indulhatnak ismét útnak, mikor érik el úti céljukat, mikor érnek haza. A falu pedig megmutatta, hogy összefogással igenis megszervezhető a műszaki-, egészségügyi mentés, a bajbajutottak ellátása, elszállásolása.
Köszönet mindenkinek, aki a legkisebb mértékben is segítette munkánkat, köszönet mindazoknak, akik szó szerint éjjel-nappal az utakon küzdöttek, míg végül sikerült azokat megtisztítani, szombat kora estére sérülés nélkül kimenteni a Környe területén rekedt 42 gépjárművet, vasárnap délutánra pedig a belterületi utakat is a körülményekhez képest járhatóvá tenni.
Köszönet a kisbéri tűzoltóknak, akik egy 3 hónapos tüdőgyulladásos csecsemőt és egy, mentővel elakadt koponyasérültet igyekeztek községünkből kórházba juttatni.
Köszönet az iskola technikai személyzetének, a konyhai dolgozóknak, a háziorvosoknak, a munkagépek kezelőinek, Baracskai Viktornak, Fóti Norbertnek, ifj. Németh Lajosnak, Nauer Zoltánnak, Németh Lajosnak, Olasz Jánosnak, Sármán Zoltánnak, Szemeti Csabának, Szöllősi Istvánnak, Varga Sándornak és Wittmann Csabának.
Köszönet mindazoknak, akik az éjjeli ellátáshoz takarót, vendégágyat ajánlottak fel, az idősek otthona és a polgármesteri hivatal dolgozóinak, Bartis Gábor és Erl Attila körzeti megbízottaknak, az ipari parki cégeknek, amelyek melegedőt, ételt, italt biztosítottak. Köszönet Lócziné Juhász Katalin, Kulman Lászlóné és Marosiné Cseh Andrea részére, akik az ünnep ellenére kinyitották üzleteiket és biztosították az ellátáshoz szükséges élelmiszereket, tisztálkodó szereket, a Hentellér Kft. pedig a húsalapanyagot. Köszönet továbbá a számtalan támogatónak, akik jelezték, hogy szükség esetén élelmiszerrel, szállás biztosításával nyújtanak segítséget. Kiemelt köszönet a tűzoltóknak, annak a több száz önkéntes hómunkásnak, akik nem törődve az embertelen időjárással, fáradhatatlanul lapátolták a havat és köszönet dr. Lendvai Balázsnak, a Tatabányai Járási Helyi Védelmi Bizottság elnökének a mentéshez szükséges információk biztosításáért, a koordinációban nyújtott segítségért.
S végül köszönet mindazoknak, akik megértették, hogy ebben a rendkívüli helyzetben önkormányzatunk számára az elsődleges és legfontosabb feladat a hóban rekedt emberek, autók kimentése, a falu megközelíthetőségének biztosítása volt, nem pedig a község utcáinak rendbetétele.
Kedves Környeiek!
A szívet melengető összefogás mellett sajnos voltak rossz érzést keltő percei is az eltelt napoknak. A mentést március 14-én este 8 órakor kezdtük meg, s a legkeserűbb pillanat 17-én, vasárnap délelőtt 10 órakor érkezett el: ekkor kértünk első alkalommal segítséget egy állami társaságtól. Az ipari parkban úgy tűnt, hogy már a munkálatok végéhez érkeztünk, ám azzal szembesültünk, hogy az egyik nagyon veszélyes és beláthatatlan, egy sávon járható útszakasz kiszélesítésével önkormányzatunk munkagépei nem tudnak megbirkózni. Ekkor fordultunk a járási védelmi bizottságon keresztül a megyei közútkezelőhöz, ahonnan először az a válasz érkezett, hogy nem az ő feladatuk, mivel az út nem állami tulajdonban van.
Később a közútkezelőt leginkább az foglalkoztatta, hogy ki fogja kifizetni a munkagép költségeit…
A válaszok sokkolóan hatottak…
A környei önkormányzat és a sok száz önkéntes – más településekhez hasonlóan – végezte három napon keresztül a kármentést és a hó eltakarítását az országos közutakon is, egyetlen pillanatig sem gondolkodva azon, hogy kinek lenne a feladata, s vajon a vis maior alapból megtéríti-e az állam a költségeit…
Beke László polgármester