


A legjobb, mi nyalható -avagy a hideg nyalat története...
A kínaiak már ötezer évvel ezelőtt ismerték a fagylalt korai változatát, mely hóból, tejből, gyümölcsléből és fűszerekből készült. A hideg csemege a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el a Földközi-tenger menti országokba.
Hippokratész orvosságként ajánlotta betegei számára, Nagy Sándor élénkítő szer gyanánt szolgáltatta fel a csaták előtt, míg Néró császár akár négyszáz kilométeres messzeségből is hozatott jeget, hogy elkészíthessék számára a mézzel, ibolyával, rózsavízzel, fahéjjal és gyümölcsökkel kevert fagylaltféleséget. A döntő újítás Marco Polo korából származik, amikor is rájöttek, a fagylaltkészítő edényt le kell hűteni, ahelyett, hogy a jeget kevernék a masszához. A világ első nyilvános fagylaltozóját 1672-ben, Párizsban alapította Procope. Habár eleinte csak a nyári szezonban volt nyitva, és kizárólag citromfagylaltot árult, nagy népszerűségnek örvendett.
Olyan történelmi alakok kedvenc helyei közé tartozott, mint Voltaire, Rousseau, Diderot, vagy Napóleon. A hideg édesség sokáig csak a fejedelmi udvarok különlegessége volt, ám az 1700-as évek végén Párizsban már nyolcvanféle fagylalt és szorbet közül válogathattak a vendégek. Magyarországon már a XVIII. században elterjedt nyalánkságnak számított a fagylalt, de akkoriban még inkább csak hideg nyalatnak nevezték. A fagylaltgépek eleinte kézi hajtásúak voltak. A jéggel bélelt nagy tartályban forgott egy kisebb: ebben hűlt és keveredett a massza. Ehhez azonban az inasoknak fokozatosan tekerniük kellett a gép karját, és a gyerekek is beállhattak segíteni egy fagyi reményében. A befagyott folyók vagy a Balaton jegét szalmából bélelt veremben gyűjtötték - ez fridzsiderként a kész fagylalt tárolására szolgált. A magyar cukrászok fantáziájának és alkotó kreativitásának köszönhetően a magas minőségű hazai fagylaltkészítmények - legyen az vanília vagy egy még alig ismert, újdonságnak számító íz helytállnak az európai uniós kihívások közepette is. A kiváló mestereknek köszönhetően nálunk minden fogyasztó élvezheti a hűvös csemege sokoldalúságát és harmóniáját.
Tatabánya szomszédságában, Környén a Gelato Italiano üzemében egész évben azon dolgoznak, hogy kellemesen érezzük magunkat a nyári hőségben és akár hűvösebb időben otthon is megízlelhetjük a sokféle finom fagylaltot...
Ha a napfényes Itáliában fagylaltot kóstolunk, az ókortól népszerű csemege kultúráját ízlelhetjük meg. A Gelato Italiano ezt a gazdag örökséget hozta el Magyarországra, amikor az első olasz tulajdonú fagylaltüzemként 1990-ben megjelent a piacon. Termékeik mind a mai napig olasz alapanyagokból, olasz kézműves recept szerint, az olasz mesterek fortélyait ellesve készülnek. Számtalan remek ízt fedezhetünk fel a fagylaltkínálatukban. A hagyományokhoz való ragaszkodásnak köszönhetően a gyümölcsök minden zamata érződik a gombócokon. Tejből készülő fagylaltjaikhoz fölözetlen friss magyar tejet használnak. A cukrászt alapvetően minősítő csokoládéfagylaltjaik évek óta a legnépszerűbbek között vannak a szakmai versenyekben és a hazai piacon. Közkedvelt ételek aromáját idézi meg a szilvásgombóc és a kürtös kalács jégkrém. Az idei évre két újdonsággal készültek. A Pándi meggy és a szűkebb pátriánkhoz kötődő Eszterházy különleges zamata remélik, sokak tetszésével találkozik.
Ön mivel hűti magát a nyári melegben?
Tatabányai Anzix