


Mosolygós tábor Környebányán
Huszonnégy nagycsaládban élő, 8 – 16 év közötti fiatal érkezett Tatabányáról és kistérségéből a múlt héten a Környebányai Erdei Iskolába, s olyan is akadt közöttük, aki nem először. Ugyanis az idén tíz esztendős Mosolygós Gyermekekért Alapítvány tíz éve táboroztat, s már ötödik alkalommal csalja vissza a gyerekeket és szakembereket a környebányai gyönyörű zöld környezet, amely rengeteg programlehetőséget rejt magában.
Amikor Pátkai Antalnéval, az alapítvány ügyvezetőjével beszélgettünk, kiderül, hogy a most táborozó gyerekek között öt testvérpár, sőt egy „trió” is található. Őket egyedül neveli édesanyjuk. A fiúk és lányok minden évben a Nagycsaládosok Egyesülete támogatásával és ajánlásával tölthetnek el majdnem egy hetet közösen, illetve olyan gyerekek is táboroznak, akik a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat látókörébe kerültek. Vannak közöttük visszatérők, lassan „kiöregedők” is, akikből a remények szerint később kiváló önkéntesek válhatnak.
S nem véletlen, hogy visszavágynak a fiatalok, hiszen idén sem unatkoztak, a barátságok szövődése mellett hétfőtől szombatig minden napra jutott élvezetes elfoglaltság: kézműveskedtek, strandoltak, fagyiztak, volt éjszakai kincsvadászat, karaoke, a trambulin szinte soha nem maradt üresen, no meg a sportos házibajnokságok is hatalmas sikert arattak, hiszen bizonyíthattak röp- és kosárlabdában, tollasban, ping pongban és fociban.
A programok sorából is kiemelkedett a szerda, amikor Rigó Erik és Megyeri Imre, az alapítvány alapítói, valamint a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat kollégáinak részvételével egyfajta elő-születésnapot tartottak bográcsozással, szalonnasütéssel és palacsintázással. Az ünnepségre a gyerekek műsorral készültek, s bár valójában november 12-én tölti be hivatalosan is 10. életévét az alapítvány, a táborozók legnagyobb örömére a születésnapi torta ezúttal sem maradt el.
Ahhoz azonban, hogy az alapítvány évről-évre ilyen sikeres és élményekkel teli tábort zárhasson, meglehetősen sok szervezőmunka, s egyáltalán nem utolsó sorban mecenatúra szükséges. Az ügyvezető azt is elmondta, hogy az előkészületeket minden évben már januárban megkezdik, ennek, s a támogatóknak köszönhető, hogy idén is önzetlen felajánlásként kerültek az asztalokra az ízletes ételek, péksütemények, tejtermékek. A fiúk-lányok pedig búcsúzáskor minden esztendőben bánatosan állapítják meg, hogy túlontúl gyorsan, szinte pillanatok alatt repültek el a tábor napjai.
Kornye.hu / Salamon Gyöngyi