írta: L. Ritók Nóra (fn.hu)
Írtam már többször a szülői szeretettel kapcsolatban. Olyat is, hogy a kicsiket mindenekfelett imádják, és olyat is, amikor embertelen módon büntetik saját gyermekeiket. A gyerekek viszonya a szülőkhöz legalább ennyire összetett.
Lemodellezi a felnőttekét.
Maradtak meg bennem furcsa Anyák napi ünnepségek.
Mert az ember pedagógusként kicsit anyapótló is.
Emlékszem Zsanettre, aki zokogva rohant át hozzám az ünnepségről a művészeti suliba, hogy „nem jött el!”. Nekem adta a könnyes-maszatos pirosra színezett szívecskét, a „szeretettel édesanyámnak” felirattal.
Próbáltam magamban mentséget találni az anyának: sosem jött be a suliba, miért pont ez lett volna fontos számára?
Ahol nincsenek családi ünnepek, ott nincs jelentősége az Anyák Napjának sem. Talán nem tudta, hogy másnak fontos. Az osztályban mindenkinek. Ennek a szégyene mélyen beleivódott Zsanett lelkébe.
Sok ilyen ajándékot őrzök. Az édesanyák helyett. Azok helyett, akik nem ülnek lélegzetvisszafojtva a nézőtéren, amíg a gyermekük elmondja a verset.
A kicsit vittem hazafele. Két napig nem látta az anyját. Ahogy befordulok a kocsival, látom, az egész utca kint van. Esemény ez, innen nem jellemzőek az efféle „ott alvós” kirándulások.
A kicsi is örül, amint meglátja az anyját a ház előtt: „ott van már az a büdös k….” mondja mosolyogva. Elborzadok. Aztán látom az arcán, nincs jelentősége a mondatnak. Örül, szereti, csak az én fülemnek bántó a mondat. Az én normáim szerint.
Mert otthon ezt hallja. A csúnya beszéd, a káromkodás mindennapos. Még a legszentebb dolgok felé is. Az anyja is így beszél. Vele is, és a többi gyerekével is.
De tudják, alkalmazkodni kell. Hozzám is, mert mást várok el. A nagyobb gyerekek, és a felnőttek a jelenlétemben nem káromkodnak. Kivéve, ha nincs cirkusz, veszekedés. Ha van, megszűnik a kontroll. Mindennek lemondják egymást, szülők, gyerekek, rokonok, szomszédok. Hallani rossz. Aztán elnézést kérnek, amiért hallottam. „ Ilyenek vagyunk.”- mondják.
Sokat beszélgetünk erről, hogy miért fontos elem ez. Hogy a kommunikáció jobb, emberibb, a többségi normákhoz igazodóbb legyen. Nemcsak Anyák Napján. Mindig. Nemcsak velem szemben. Egymással is.
De érzem, sikerülni fog. Csak idő, és türelem kell hozzá.
Az Anzix szerkesztőjének tapasztalatból írt megjegyzése az író végszavához:
Sajnos egyre nehezebb és ez nem csak türelem kérdése, mert mihelyst kikerül a körünkből a nevelt gyermek, visszaáll a szülői házban tanultakra, és mi nevelők hiába mutatunk más mintát, ha megfeszülünk sem fog mássá válni, mint amit otthon lát...
Ha a Kedves Olvasó másképp látja a témát, várjuk fórumunkban a visszajelzését. |
|
Menü 
Írta: Apsitos István | 