RSS feliratkozáshoz kattintson ide!



Ötnapos kézművestábor egy fehér pólóért - Útbaigazító táblát faragtak a gyerekek
Huszonegy hátrányos helyzetű 10-13 éves gyermeknek szervezett kézműves tábort a Fejér megyei Kőhányás pusztán a Majki Népfőiskolai Társaság július 11-15. között. A táborozókat a tatabányai Móra Ferenc és Szent Margit Általános Iskola pedagógusai választották ki azon tanulóik közül, akiknél a család anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy részvételi díjat fizessenek a nyári programokért.
Smudla Kata táborvezetőtől megtudtuk: a gyerekeket megkérdezve kiderült, hogy jónéhányan még sohasem voltak táborozni. A részvétel feltételeként egy fehér pólót kellett hozniuk a gyerekeknek, melyet saját kezűleg festettek, díszítettek, s ebben feszítve mentek haza.
Az ötnapos tábor során természetesen más kézműves technikákban is kipróbálhatta kreativitását, kézügyességét mindenki, a nemezkészítéstől a fafaragásig, a kavicsfestéstől, a gyöngyfűzésig, a portrérajzolástól, a foltvarrásig. A táborlakók Salló Győző, tatabányai képviselő irányításával faragták ki szálláshelyük, a kőhányási Vadgesztenyeház nagyméretű útbaigazító tábláját.
Patyi Evelyn, a Szent Margit iskola 6. osztályos tanulója szerint nagy sikernek örvendett az éjszakai túra, a számháború és a tábor udvarán felállított óriástrambulin is.
A tábor pedagógusai mindannyian önkéntes munkában segítettek. A táboroztatás igazi kikapcsolódás, a gyermekek őszintesége, aktivitása, csapatszelleme remek alkalom egy felnőttnek is a feltöltődésre.
Tatabánya.hu